A Tesla Model S egy elektromos meghajtású szedán kategóriájú autó
Története
A Model S-t a Tesla Motors második modelljeként mutatták be 2009. március 26-án, kiszállítását pedig 2012 júniusában kezdték meg az Egyesült Államokban, majd 2013 augusztusában Európában is elkezdték forgalmazni. 2014 márciusában Norvégiában az autó az eladási listák első helyére került.
A Tesla Motors 2013-ra 20 000 Model S eladását tervezte, de ezt a tervet sikerült felülmúlniuk: közel 22 500 darabot adtak el az adott évben. 2014 októberének végére az eladott példányszám megközelítette az 50 000-et
Biztonság
Az autó az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet (NHTSA) töréstesztjén minden idők legjobb eredményét elérve maximális pontszámot kapott. A Tesla azzal magyarázta a kiugróan jó eredményt, hogy a motor hiánya miatt lehetővé vált egy kivételesen masszív karosszéria kialakítása.
Ugyanakkor 2013 második negyedévétől kezdve több Model S is kiégett, valószínűleg az autó alvázában elhelyezett akkumulátorok sérülése miatt.Az esetek negatív hatást gyakoroltak a cég részvényeire.[Az amerikai hatóságoknak a tűzesetek kapcsán indult vizsgálata az autó gyártásával kapcsolatban mindent rendben talált
Hossz |
4970 mm |
Szélesség |
1964 mm |
Magasság |
1445 mm |
Tömeg |
2100 kg |
Tengelytáv |
2960 mm |
Teljesítmény |
Motor |
elektromos |
Teljesítmény |
310 kW (422 lóerő) |